Napnál is világosabb útnyilvántartás

Sosem értettem azokat az embereket, akik nem félnek a sötétben. Elképzelésem szerint legalább egy éjszakai erdő látványától mindenki megijed, bármennyire is hangoztatja az ellenkezőjét.

Az a megmosolyogtató, hogy valójában a sötét és a világos semmiben nem különbözik egymástól: a szobánk pl. ugyanaz nappal is, mint éjszaka, mi azonban máris másként tekintünk rá, hogyha a sötétben nem látjuk a körvonalait.

Az, aki fénnyel tud csak aludni – köztük magam is – annak az illúziónak az áldozatául esik, hogy a világítás megváltoztatja a környezetet, vagyis biztonságossá teszi.

Holott nem a fényviszonyoknak kéne meghatározniuk, hogy egy adott teret fenyegetőnek, vagy biztosnak érzünk-e, mivel nagyjából annyi közük van hozzá, mint a Mikulásnak a Húsvéti Nyuszihoz.

Ez sajnos nekem sem megy jól, mivel rengeteg fényművelő eszközt tartok magamnál, sötétségtől való félelmem miatt: általában gyertyafény mellett alszom, és taktikai lámpa nélkül ki sem teszem a lábamat az utcára.

Tiszta szerencse, hogyha véletlenül otthon felejteném ezeket a világító segítőimet, elég csak a telefonomon a zseblámpa-funkciót bekapcsolnom.

Hasonlóan vagyok az Útnyilvántartó program 2023 (NAV-álló) – RoadRecord – al is, amihez csak a roadrecord.hu oldalát kell megnyitnunk, sőt, elég az alkalmazást is letöltenünk.

A roadrecord.hu nevű oldalon ugyanis világosan fel van tüntetve, hogy pontosan mit érdemes tudni az automata útnyilvántartó appról. Az alkalmazás nem csupán automatikusan rögzíti az általunk megtett utakat, hanem üzleti és magánutakra is kategorizálja azokat.

További előnye még a roadrecord.hu által is részletezett applikációnak, hogy nem emészti fel okostelefonod adatkapcsolatát, sem pedig akkumulátorát, arról nem is beszélve, hogy nem kell attól tartanunk, hogy valaki folyamatosan árgus szemekkel figyeli lépéseinket.

Méghozzá azért nem, mert mi magunk is beállíthatjuk azt az intervallumot, amiben szeretnénk, hogy működjön-e az automatikus rögzítés, vagy sem.

A roadrecord.hu-ról azt is megtudhatjuk, hogy azért különösen hasznos ez az alkalmazás, mert a járműkövetéssel és más applikációkkal szemben, nem szükséges az automatikusan rögzített utakat egyesítened, szétválasztanod, vagy kiegészítened, mivel az alkalmazás elvégzi mindezt helyettünk.

Az internetes felületen pedig akár elég csak naponta 7 percet rászánnunk az időnkből, hogy véglegesítsük NAV-álló útnyilvántartásunkat.

A roadrecord.hu azért azt is kiemeli – a félreértések elkerülése végett – hogy nem csupán egy önálló, telefonos applikációról van szó: a laptopunk, vagy a számítógépünk képernyőjén is lehetőség van nyomon követni az útnyilvántartásunkat.

Az intelligens útajánlás funkció aktiválásával például, automatikusan kiegészülnek a hiányzó utak, nyomtatás előtt pedig a beépített NAV-ellenőr leellenőrzi és korrigálja a logikai ütközéseket, hogy maximálisan NAV-álló lehessen az útnyilvántartásunk.

Ha pedig amiatt aggódnánk, hogy horribilis összegeket kell fizetnünk egy ilyen alkalmazásért, akkor lehetőségünk van kipróbálni egy 14 napos ingyenes próbaidőszakkal, hogy milyen sok időt és energiát spórolhatunk meg ezzel az útnyilvántartó opcióval.

Ahhoz pedig, hogy erre a megoldásra rábukkanhassunk, csupán annyi a dolgunk, hogy beírjuk a keresőbe a Útnyilvántartó program 2023 (NAV-álló) – RoadRecord kifejezéseket, és máris tájékozódhatunk az útnyilvántartó applikáció rejtelmeiről.

A sötétségtől való félelmemet nem mulasztja el a roadrecord.hu, viszont rendkívül hasznos és értékes információkkal szolgál a NAV-álló útnyilvántartóval kapcsolatos tudnivalókról.

Valószínűleg többet kellene fény nélkül aludnom, hogy szoktassam magamat ahhoz, hogy az engem aktuálisan körülvevő szoba ugyanannyi négyzetméter, és mindenben pont ugyanolyan, mint nappal, amikor egyáltalán nem félek tőle.

Egyszer majd ennek a felismerésnek is eljön az ideje.