Már megtanultam, a minőség fontosabb, mint a mennyiség

Régebben hajlamos voltam mindenből többet vásárolni, arra az esetre, hogy ha mondjuk az egyik zseblámpám tönkre megy, rögtön kéznél legyen egy másik. Majd rájöttem, hogy ez egyáltalán nem praktikus, hiszen biztos nem fogok állandóan legalább kettőt magamnál tartani. A gyermekünk születésével viszont sokkal felelősségteljesebbé váltam, ezért elkezdtem jobban odafigyelni a dolgok minőségére, a biztonságra és értékállóságra.

Befektettem például egy taktikai lámpára is, ami vészhelyzet esetén tökéletesen funkcionál még viszontagságos körülmények közt is. Például, ha esik az eső, akkor is fogok tudni vele világítani, és mivel tokozása acélból készült, akár egy üveget is könnyedén be tudnék vele törni, így mindig biztonságban érzem magam, és a családom, ha nálam van.

Így, hogy elkezdtem nagyobb jelentőséget tulajdonítani a minőségnek, a gyereknek is szinte mindenből csak egyet kellett vennünk!

Na jó, nyilván pelenkából, és egyéb egyszer használatos termékekből több kellett, mint egy, de az olyan dolgokból, mint például a rágóka, vagy különböző ruházati termékek, mi sokkal kevesebbet vettünk, mint az ismerőseink.

imaginebaby.hu

Az imaginebaby.hu -n találtam egy minden szempontból megfelelő rágókát, jobban mondva rágómakit, amit a gyerek azonnal elfogadott.

Ez amellett, hogy aranyos küllemmel rendelkezik, még praktikusabb is, mint a konkurens termékek. A feleségem mondta, hogy a bölcsiben voltak anyukák, akik minden héten más rágókát hoztak a gyereknek, és állandóan panaszkodtak, hogy egyik sem jobb mint a másik. Végül ők is kipróbálták a rágómakit, és azóta érdekes mód nincs panaszuk.

Mi azért szeretjük ezt nagyon, mert strapabíró, BPA mentes anyagból készült, és a maki feje úgy van kialakítva, hogy rá tudjuk kenni a fogfájás csillapító gélt, így ha jön egy új fog, akkor sem szenved annyira a gyerek. Továbbá mosógépbe is bedobhatjuk, így egyszerű a tisztítása is.

Vannak tök jó makis tálak, láncok, és egyebek is az imaginebaby.hu -n, ha kérdezik a rokonok, mit vegyenek a gyerek szülinapjára, karácsonyra, ilyesmi, akkor mindig mondjuk nekik, hogy ezekből válogassanak, mert ezeket szereti nagyon a kicsi.

A másik, ami nagyon bevált nekünk az oldalról, az a nyálkendő.

Egyrészt, még férfiként is azt mondom, hogy nagyon aranyos ez a minta rajta. Másrészt, 100% organikus pamutból készült, maradékanyagokból, tehát eléggé környezetbarát.

Az a legjobb benne, hogy vízálló, így nem ázik át két csepp nyáltól és nem kell rögtön cserélni, hanem hosszabb ideig használható. Már jó ideje használjuk, ez annak is köszönhető, hogy patentos, tehát állítható különböző méretekre, így most, hogy már megnőtt kicsit a gyerek, is jó még rá.

Biztos vagyok benne, hogy ha megszületik majd a második gyerek, akkor is az imaginebaby.hu -ról fogunk vásárolni, mert minden termékkel csak jó tapasztalatunk van. A feleségem egyébként nem híve az online vásárlásnak, de itt az is segítségemre volt, hogy meggyőzzem, hogy nem egyedül kellett ezt tennem. Az oldalon ugyanis minden termék mellett megtalálhatóak a vélemények, amik valós emberektől származnak, és ez hitelesebbé teszi az oldalt. Továbbá az is, hogy az ötletgazda is egy kisgyermekes szülő.

Természetesen az első jó tapasztalat után már nem kellett győzködnöm, sőt, azóta a bloguknak is rendszeres olvasójává vált. Ez egyébként szintén az oldalon belül van, szóval mindent megtalálunk egy helyen.

Ár-érték arányban innen lehet a legjobb termékeket vásárolni, és hosszú távon azt vettem észre, hogy valamennyit még spórolunk is azzal, hogy a minőségre megyünk.