Éjszakai túrán szoktam a legtöbbet tanulni a lámpákról. Egy februári gerincen jöttem rá, hogy a legerősebb fokozatot alig használom, mert a hó visszaveri a fényt, és a szemem húsz méteren túl semmit nem lát tőle. Ott, a szélben, három óra alatt kétszer váltottam magasra, egyébként végig a középső fokozaton mentem. Hazafelé azon gondolkodtam, hogy a fél lámpapiac arra épül, hány lument tud a darab, közben pedig az számít, milyen gyorsan tudsz váltani, ha megváltozik a terep.
Ezt szoktam elmondani annak is, aki most vesz először komolyabb lámpát. A számokat könnyű összehasonlítani, a használatot nem. Egy kesztyűs kézzel nyomott kapcsoló, egy jól elhelyezett kattanás, egy fokozat, ami tényleg ott van, ahol kell, sokkal többet ér, mint a doboz oldalára írt csúcsérték. Ez az egyik dolog, amit a téli túrák tanítanak meg az emberrel.
Néhány hónappal később egy egészen más gép mellett futottam bele ugyanebbe a gondolatba.
Egy kertigépes csoportban ajánlották nekem a Péter Láncfűrész kínálatát, amikor gépet kezdtem keresni. Az apám telkét vettük át tavasszal, és a régi kis fűnyíróval nem sokra mentünk rajta. A csoportban elsőre azt hittem, hogy egyszerű választás lesz, aztán a hozzászólásokban mindenki mást mondott, és a fele vita arról szólt, hogy szíjhajtású vagy hidrohajtású gép a jobb. Ott láttam meg először azt is, hogy a fűnyíró traktor sebességváltó kérdése körül mennyi a félreértés. Volt, aki fokozatokról beszélt, volt, aki pedálról, és a végén kiderült, hogy két teljesen különböző szerkezetről vitatkoznak egymás mellett elbeszélve.
Aki az oldalt beküldte, azzal érvelt, hogy ott legalább ki van írva, melyik gép mit tud. Tényleg így volt: az egyik kisebb, szíjhajtású traktornál a 414 köbcentis motor, a 8,6 lóerő és a 84 centis vágószélesség szerepelt, míg a nagyobb, kéthengeres gépeknél hidrohajtás. Ez nekem sokkal többet mondott, mint a fórumon lezajlott vita, mert végre nem véleményeket, hanem adatokat hasonlítottam össze.
A hajtás kérdése ugyanaz, mint a lámpánál a fokozatoké. Nem az a lényeg, hány beállítás van, hanem hogy munka közben mennyire kell foglalkoznod vele. Egy sűrű, gyümölcsfákkal teli kertben folyamatosan lassítasz és fordulsz, tehát ha ehhez minden alkalommal kapcsolgatni kell, akkor két óra után elmegy tőle a kedved. Pontosan ez az a fajta apró teher, amit vásárláskor senki nem érez, három hét múlva viszont már mindenki. Ha viszont a gép magától tartja a tempót, akkor nem a géppel foglalkozol, hanem a munkával. Az apám telkén tizennyolc gyümölcsfa áll, tehát nálunk a fordulás legalább annyi időt visz el, mint az egyenes szakaszok.
Konkrét alkatrészt itt sem akartam vaktában rendelni, ezért írtam nekik egy levelet. A fűnyíró traktor sebességváltó témájában azt a választ kaptam, amire számítottam: gép típusa, évjárat, és onnantól lehet konkrétan beszélni. Nem próbáltak rám sózni semmit, és nem is ígértek olyat, amit előtte nem néztek meg. Ez a fajta óvatosság nekem a szakmai fórumokon is szimpatikus, ahol a legjobb tanácsadók mindig visszakérdeznek, mielőtt bármit ajánlanának. Nekem ez a hozzáállás önmagában komoly érv volt. A lámpás világban is azoknál a boltoknál maradok, ahol megmondják, ha valami nem való nekem, még akkor is, ha ezzel épp lebeszélnek egy vásárlásról.
Végül a hidrohajtás mellett döntöttünk, és a nyár azt igazolta, hogy jól. A gyümölcsfák között nem kellett folyton kapcsolgatni, és apám is fel mert ülni rá, pedig a régi gépet évek óta nem vállalta. A fűnyíró traktor sebességváltó vitáiba a csoportban azóta ritkán szólok bele, mert megtanultam, hogy mindenki a maga terepéről beszél. Ugyanez a helyzet a lámpáknál is: egy erdei éjszakai futáshoz és egy műhelymunkához nem ugyanaz a jó darab, hiába néz ki papíron ugyanolyannak. A Péter Láncfűrész oldalát, vagyis a peterlancfuresz.hu linket pedig azóta továbbítottam egy olyan ismerősnek is, aki nem gépet, hanem csak egy szűrőt keresett a régi traktorához.