Pár hete mentünk barlangászni a barátainkkal. Ilyenkor fontos, hogy gondoskodjunk a megfelelő világításról, hiszen értelemszerűen sötét van az ilyen helyeken.
Éppen ezért vittem egy taktikai lámpát, azt gondolva, hogy az biztosan nem romlik el.
Erre mi történt? Persze, hogy elromlott.
Szerencsére sikerült jelezni az illetékeseknek egy rádión, hogy baj van, és segítségre szorulunk. Nagyjából tíz percet kellett csak várnunk, és én addig teljes sötétségben beszélgettem a barátommal.
Büszkén mesélte nekem, hogy ő már egy vállalkozó, és ezt az egészet egy olyan társaságnak köszönheti, mely arra szakosodott, hogy székhelyszolgáltatást nyújt.
Érdekelt, hogy mik a székhelyszolgáltatás feltételei, ezért kértem a barátomat, hogy meséljen tovább.
Azt tanácsolta, hogy majd gépeljem be a szolgáltató weboldalának a címét: szekhelycentrum.hu.
Ott majd minden fontos információt megtalálok ezzel kapcsolatban.
A székhelyszolgáltatás egyébként egy teljesen legális tevékenység Magyarországon, és szinte minden cég számára elérhető. Sokan is élnek ezzel a lehetőséggel, ami nem véletlen, hiszen olyan előnyökhöz lehet jutni általa, mely egy cégnek a sikerességét is befolyásolhatja.
Kezdjük azzal, hogy olcsón elérhető ez a szolgáltatás. Sokkal olcsóbban, mintha egy irodát bérelnénk erre a célra. Egy vállalkozás korai szakaszában ezek a dolgok bizony sokat számítanak.
A székhelyszolgáltatás feltételei adottak, és Nektek is bátran tanácsolom, hogy tegyetek egy próbát velük, ha esetleg van egy jó ötletetek, és szeretnétek végre tenni is az ügy érdekében.
Egyébként a cégalapításban is segítenek, és a tényleges ügyintézés nagyjából egy óra.
Ha tudtam volna, hogy egy ilyen segítség is elérhető egy vállalkozás elindításához, akkor talán már én is régen vállalkozó lennék! Gondolkodjatok el rajta Ti is!