Az internet válaszol

Még szerencse, hogy manapság már bármit meg lehet nézni az interneten. Ez segített rajtam akkor is, amikor nem tudtam, mit jelent az hogy „taktikai lámpa”. Már nem is emlékszem, hogy miért lettem erre annyira kíváncsi. De a lényeg az, hogy nem tudtam mit jelent, és az interneten kezdtem el utána nézni. Megtudtam, hogy az erős fényű, katonai vagy önvédelmi zseblámpák elnevezése ez. Olyan is létezik belőle, amit csuklóra lehet erősíteni. Ez éjjeli túrák során is igencsak jól jöhet, tehát nem csak katonai célokra, hanem extrém sportokhoz szintén használják. Én ugyan nem vagyok érintett egyikben sem, de legalább egy kifejezéssel bővült a szótáram. Ki tudja, hogy mikor fog ez még jól jönni.

Arra azonban a taktikai lámpával ellentétben nagyon is jól emlékszem, hogy miért kerestem rá „klíma webáruház” szavakra. A lakásom klímája elromlott. Már egyébként is nagyon régi készülék volt, még a lakással együtt örököltem a nagyszüleimtől. Így hát minden szempontból itt volt már az ideje annak, hogy lecseréljem. Ennek a keresésnek köszönhetően találtam rá a Paco Haus weboldalára.

Ezen a felületen nagyon sok klíma berendezést láttam. Mindegyiknél részletesen ismertették, hogy milyen teljesítménnyel működik, milyen energiaosztályba tartozik, milyen egyéb tulajdonságokkal rendelkezik. Több készüléknél is kiemelték, hogy csendesen üzemelnek. Ez nagyon előnyös lehet, főleg akkor, ha hálószobába tervezzük felszerelni az eszközt. Természetesen azonban a többi helységben is fontos a halk működés, főként akkor ha kisebb méretű lakásról van szó, amilyen az enyém is. Az sem elhanyagolható szempont, hogy ha a külső egység sem zajos, mivel a szomszédoknak is lehet egy-két kellemetlen szava, ha túl hangosnak találják a légkondit. A legtöbb készülék fűtésre szintén alkalmas. Olyan is van közöttük, amelyet kifejezetten hideg, skandináv időjáráshoz alakítottak ki. Ennek a leírása nem is érhető el magyar nyelven. Ellenben a működésben egyáltalán nem zavarja, ha Magyarországon van: zordabb teleken is képes fűteni a lakást, és ennek során nem sokat veszít a teljesítményéből. A klíma mellett foglalkoznak fűtőszőnyeggel, fűtőfilmmel, fűtőpanellel is.

A pacohaus.hu-n még hőszivattyú is elérhető. A kategóriák között választhatjuk ki, hogy melyik gyártó hőszivattyú kínálatát szeretnénk megnézni: rendelkezésre áll panasonic, aux, fisher, vagy toshiba hőszivattyú.

hőszivattyú

Én a böngészés során a fisher márka termékeit néztem meg. Megtudtam, hogy a Paco Haus cég munkatársai hosszasan kutattak mielőtt webáruházukba kerültek volna a gyártó termékei. Ez bizalmat keltett bennem, mivel azt láttam belőle, hogy igényesek az általuk forgalmazott árucikkekre és nem tesznek fel akármit a weboldalukra. A fisher márka egy olcsóbb alternatív megoldás a költségesebb toshiba, panasonic, vagy daikin hőszivattyúk helyett. A honlapon levegő-víz hőszivattyú érhető el a fishertől, melynek a lényege, hogy a kinti levegő energiáját alakítja át belső használatra, azon belül is a vízre. Ennek köszönhetően képessé válik meleg víz előállítására, fűtésre és hűtésre egyaránt. Azt is módunkban áll beállítani, hogy milyen szempont szerint rendezze sorba a weboldal a hőszivattyúkat: népszerűség, ár, a feltöltés ideje, vagy pedig név szerint.

Ha szeretnénk, lehet regisztrálni is az oldalra. Ezen felül pedig minden szükséges információt megtalálunk a cégről. Megtudhatjuk, hogy helyileg hol található, megnézhetjük a nyitvatartási időt, a cégjegyzék számot és az adószámot is láthatjuk. Természetesen az elérhetőségek sem maradnak el, telefonszámot és email címet egyaránt elhelyeztek a felületen.