Autónk lámpája mellett a gumi is legyen kifogástalan

Az, hogy esténként csak fel kell kapcsolnunk egy villanyt és már látunk is, a mai ember számára egy teljesen egyértelmű dolog. Pedig szerintem nagyon kevesen tudnánk egyáltalán lekövetni azt a folyamatot, hogy miként jut el az áram a lakásunkba és miként tudja fénnyel eltölteni a helyiségeket. Pedig régen az, hogy világos legyen éjszaka, sokkal több erőfeszítést igényelt.

Én éppen ezért értékelem annyira azt, hogy milyen kényelmes a mostani életünk. Ettől függetlenül az is nagyon érdekel, hogy régen az emberek mivel világítottak. Általában fel kellett készülni arra, ha leszállt az este. Lehetőleg gyertyákkal, vagy később gázlámpákkal. Ezekhez azonban mind üzemanyagra van szükség, illetve arra is figyelni kell, hogy nehogy tűz kerekedjen belőlük… Nekünk azonban elég csak kattintani egy kapcsolón és máris mindent látunk.

Hasonló felfedezésem volt a héten, mikor ki akartam cserélni az autóm gumiját. Ez a folyamat általában nagyon idegesítő szokott lenni, mivel nem ismerek olyan szerelőt, akiben 100%-osan bíznék. Az egyik barátom azonban azt mondta, hogy az interneten nézzem meg a Lacigumi nevű oldalt. Mivel ők nem csak megbízhatók, hanem egy forradalmi, mobil gumicsere szolgáltatást ajánlanak nekünk. Ez természetesen felkeltette az érdeklődésemet, úgyhogy el is kezdtem keresgélni utánuk online. Nemsokára pedig szembejött velem egy „Lacigumi.hu / Mobil gumiszerviz : személy- és kisteherautóknak +36-70-380-1103” felirat.

A „Lacigumi.hu / Mobil gumiszerviz : személy- és kisteherautóknak +36-70-380-1103” kiírásra rákattintva oda is kerültem az oldalukra. Már az első pillanattól kezdve tényleg nagyon jók voltak a benyomások. Mivel az oldal igényesen volt kialakítva, és rögtön rátért a lényegre. Önreklámok helyett tehát arról olvashattunk, hogy miket érdemes tudni a szolgáltatásukról. Nekem nagyon tetszett, hogy ehhez nem kellett bonyolult menüket használnom. Úgyhogy már ezzel egy jó pontot tudtak szerezni nálam.

Ez azonban még csak a kezdet volt. Sokszor volt problémám azzal, hogy defektes lett a kerekem, vagy egyszerűen csak le kellett volna cserélnem, de nem tudtam eljutni a szervizbe. A Lacigumi által kínált szolgáltatás azonban megoldást kínál erre a problémámra. Hiszen nem kell kimozdulnunk otthonról, mert a Lacigumi csapata jön majd ki hozzánk. Így pedig rengeteg időt tudunk megspórolni.

Persze ilyenkor elsőként biztosan arra fog gondolni az ember, hogy milyen drága lehet egy ilyen szolgáltatás. A Lacigumi azonban nem dolgozik vészes árakkal. Sőt, a kiszállási díjat még el is engedik, ha Budapesten belül hívjuk fel őket. A tarifáik egyébként mind fel vannak tüntetve az oldalon, úgyhogy nem fognak meglepetések érni minket. Pedig ez a másik dolog, ami nagyon idegesíteni szokott szerelők kapcsán. Hogy sosem tudom mennyi pénzzel kell készüljek, bankkártyával meg persze nem lehet fizetni.

Nem is gondolkoztam innentől kezdve sokat arról, hogy igénybe kéne-e vennem a szolgáltatásukat. Úgyhogy eldöntöttem, felkeresem őket. Ehhez pedig az elérhetőségeiket könnyen meg tudtam találni. A telefonszám mellett még e-mailt is írhatunk nekik, ha ez kényelmesebb nekünk. Ha azonban felhívjuk őket, szinte azonnal fel fogják venni.

Megbeszéltem velük egy időpontot, ami megfelelő volt számomra és pontosan ki is érkeztek. A szereléssel hamar készen voltak, de ettől függetlenül is alapos és minőségi munkát végeztek. Hatalmas szerencse, hogy rákattintottam a „Lacigumi.hu / Mobil gumiszerviz : személy- és kisteherautóknak +36-70-380-1103” kiírásra. Azóta is mindig őket hívom, ha hasonló problémám van, és idáig nem kellett csalódnom bennük.