Na ez nem horrortörténet!

János, Hedvig és saját magam egy rosszul sikerült gyalogtúrán vettünk részt, aminek eredményeképp az erdőben kényszerültük átvészelni az éjszakát. Jómagam és Hedvig azon az állásponton voltunk, hogy csupán saját visszamaradottságunk miatt nem tudtuk helyesen leolvasni a térképet, ám János velünk szembe helyezkedve már-már csökönyösen ragaszkodott ahhoz a meglátásához, hogy a fejenkénti harmadik bor megnyitása néhány óra alatt, illetve az egyenesen járási-és látási képességünk erőteljes megcsappanása okozta eltévedésünket. –Ez természetesen képtelenség, ugyanis nem hittük el.

Az éjszaka egyre inkább beburkolt minket, sötétlő szemhéját húzva az égre emlékeztetett, hogy milyen távol is vagyunk otthonunktól. Nézeteltéréseinket félretéve úgy döntöttünk meghúzódunk törökülésben egy hívogató fatörzs ölében némi józanodási időre. Elalvásunk elkerülése végett Hedvig ötlete nyomán dermesztő és halálközeli történetek megosztásába kezdtünk, egy lemerülőfélben lévő taktikai lámpa is előkerült puttonyomból, mellyel fokoztuk a nyomasztó atmoszférát, megvilágítva Jánost, aki így kezdte a kört:

Méta Autószerviz – szólt észrevehetően elcsukló hangon, majd levette rólunk a szemét és így folytatta. – Több, mint 15 éves tapasztalattal rendelkeznek… szakértelem, kényelem, modern, tiszta környezet és egy kiváló weboldal, ami a www.metaautoszerviz.hu címen érhető el.

 – Az Istenit!! – vágott közbe Hedvig. – Hát nem szívrohamban akarok meghalni egy erdő közepén.

 – Ezt a szívet sem a Méta szakemberei szerelték be mi, mert akkor lenne rá minimum 6 hónap garancia – mondta János némileg felkavarodva azon, hogy megszakította történetét.

 – Én már nem tudom miről beszéltek, de érdekel a történet folytatása – lenyugtattam a kedélyeket, mellyel megelégedve János ismét mesélni kezdett.

 – Szóval egy fél évvel ezelőtt történt nagyjából, emlékeztek, amikor DPF szűrő csere és tisztításra volt szüksége a kocsimnak, körbekérdeztem minden ismerősöm, hogy tudnak-e egy megbízható márkafüggetlen szervizt, ami klimatizált ügyfélváróval rendelkezik… hát nem mindenki ezt a szervizt mondta kivétel nélkül? De! – lelkesedett be egyre inkább János a saját történetén. – Na, mondom egy életem egy halálom, náluk nem lesz hozzáértésből hiányom, rájuk bízom autóm s áldásom.

 – Nagyon színpadias – szólt Hedvig. – De ez túl jól hangzik, lefogadom, hogy vezérlés, kipufogó vagy kuplung cserét már nem is vállalnak.

 – Azt te csak gondolod – mosolyodott el János. – Inkább mi az, amit nem csinálnak, mert ezeken felül lengés csillapítót is cserélnek, féket javítanak, fényszórót és futóművet állítanak be, gumit cserélnek, autóklímát töltenek, állapotfelm…

 – Jólvan, jólvan! – vágott közbe Hedvig. – Valami úgyis hibádzik, biztos ők is olyan simlisek, hogy elviszi hozzájuk az ember a kocsiját aztán találnak rajta négy-öt mondvacsinált hibát amiért fizethetsz.

 – Haha! Te hova jártál eddig autószervizbe, mert, hogy nem ide, az biztos, ők profik, minden munka előtt átvizsgálják az autót és előre megmondják mi mennyibe fog kerülni, ezért is bízom bennük, nincs váratlan költség és csak akkor állnak neki, ha te engedélyt adsz rá.

 – Kezd reklámszagúvá válni ez a történet, János – gondolkodtam el hangosan. – A horror és dermesztő jelzőket sem tudom nagyon belelátni, de egy biztos, sehol máshol nem lennék most szívesebben, mint abban a klimatizált ügyfélváróban.

 – Az már szent igaz – helyeselte Hedvig. – … Feltéve, ha van ingyenes wifi.

 – Ne sértsd már meg őket Hédi, hogy a viharba ne lenne ingyenes wifi, XXI. századot írjuk és ők tartják is ezzel a lépést a szolgáltatásnyújtásban, modern szervizszoftverek segítségével tartják veled a kapcsolatot és ott küldenek digitális árajánlatot is. Ha nem hiszed, keresd fel a www.metaautoszerviz.hu weboldalt!

 – Na! Ha ezt tovább hallgatom, a végén csak azért fogok jogsit csinálni, hogy aztán a Méta Autószervizbe járhassak – kívánkozott ki belőlem ez a megállapítás.

 – Nem bánnád meg, ha majd lesz, akkor 19. kerület… hívd őket, ha profikra akarod bízni az autódat! – tette János történetében az i-re a pontot ezzel a mondattal, majd közös megállapodásból összeszedtük magunkat és tovább indultunk utunkon.